Baráti találkozó

November elején egy 3 napos baráti találkozóval egybekötött családias hangulatú versenyre látogattunk Hejőkeresztúrra egy 38 hektáros bányatóra. Mivel ez volt a csali első igazi megmérettetése versenykörülmények között, úgy gondoltuk, hogy nem szeretnénk semmit a szerencsére bízni. A nevezett 8 csapat közül két csapat a Bio Carp Baits bojliját és a a BCB által kidolgozott szigorú taktikát követte a verseny egésze alatt.

Az eredmény tökéletesen bizonyította számunkra, hogy egy igazán különleges csalihoz van szerencsénk. A verseny ideje alatt összesen 356kg pontyot sikerült fogni, amelynek majdnem a felét, 166kg-ot a Bio Carp Baits csapatok szákolhatták. Összesen 35db ponty került merítőbe, amelyből 12db a BCB horgászoknak köszönhető. Talán a legérdekesebb adat az, hogy a 72 órás verseny alatt 7db 15kg feletti hal került horogvégre, amelyből 6db csábult el Bio Carp Baits bojlira.
Azt hiszem ezek az adatok magukért beszélnek. A versenyt egyébként az 1. és 3. helyen zárták csapataink.


At the beginning of November we participated in an annual fishermen meeting – which was also a friendly tournament. It took place at a 38-hectare gravel pit at Hejőkeresztúr. Since that was the first competiton-like situation for our bait, we definitely wanted to make sure that this is the perfect opportunity to prove that our bait is catchy.
There were 8 teams at the tournament, 2 of them used Bio Carp Baits boilies.

The results were quiet amazing. During the 72 hours tournament the 8 teams caught 356kgs together, 166kgs was caught by Bio Carp Baits. The number of carps caught was 35. 12 of them were caught by Bio Carp Baits. But the most fascinating fact is that 7 carps were over 15kgs, and 6 of them were caught by Bio Carp Baits and BCB anglers.

I belive the results speak for themselves.

By the way our teams finished at the 1. and 3. places.

biocarpbaits

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás